Hol volt, hol nem
Volt a Varázs-hegyen
Egy kis tündér,
Ki boldog volt örökké.
Táncolt a Csillám-patak
Habjaiban úszó halakkal,
S a Kóbor-erdő sűrűjében
Énekelt tündérszépen.
Sok barátja mind csodálta,
Hogy ő a hegyek legvidámabb lánya.
De egy nap…
Tündéranyját rút betegség elkapta.
Az erdő orvosai sereglettek,
De egyik sem tudta orvosolni a betegséget…
Egyik napról a másikra
Elvitte őt a halál Fekete Madara…
A magára hagyott kicsi tündér
Kisírta mind a két szép szemét.
A gyász színébe borult az erdő és a rét,
Hiába könyörögtek kegyelemért.
Fekete köntöst öltött a Varázs-hegy,
Még a sok felhő is fekete lett.
Sírt a fű, és sírt a fa.
Az erdő össze madara.
A kis tündér egy éjjel,
A tisztás felé lépdelt.
Szomorúan nézték az égi csillagok.
”Nem búsulok,
Mert tudom, hogy lát
Ott a felhők tetején”.-
-Szólt a kis tündérkénk.